Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Új bejegyzés címe

Új bejegyzés szövege

LÉTFONTOSSÁGÚ GYÓGYHÍR, AZ EGÉSZSÉGÜKET VÉDENI KÍVÁNÓ EMBEREK SZÁMÁRA

Az emberek egészséghez való alapjogai megsértését eltűrve nem védelmezhetők az emberi jogok.

Az egyes életterekben nem népirtással kell a lakosság létszámát optimálisra szabályozni, hanem demokratikusan, az erre megfelelő oktatási, gazdasági és jogi intézkedésekkel. Aki nem akar az ártatlan embereket világszerte milliárdszámra fertőző, mérgező szennyezett vízzel itatásban és a Stop Só elnevezésű életrövidítésben és ivartalanításban (= a lakosság egy részét félrevezetésen alapuló tudatos fajirtásban!) bűnsegédkezni, ezt a szándékát azzal bizonyíthatja, hogy minden felé terjeszti a következő életvédelmi tájékoztatást, pl. valamennyi internetes fórumon és az emberi jogokkal kapcsolatos valamennyi előadáson, mindenféle összejövetelen, mindenféle tüntetésen is. A FELHÍVÁS MEGALAPOZOTTSÁGA TELJES MÉRTÉKBEN BIZONYÍTVA VAN MÉRÉSEKKEL!

Tovább

Új bejegyzés címe

RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓ SZERKESZTŐSÉGEKET FELKÉRÉS AZ „ÜZLETSZERŰ NÉPCSERE” LELEPLEZÉSÉRE

A népcserét a tiszta ivóvíz helyett a fertőző vírusokkal és vegyszerekkel szennyezett vizet mifelénk „jobbnak” feltüntetéssel és az élelmiszerek konyhasótartalma csökkentésével és a káliumtartalma növelésével végzik, s közben eladósítanak: a kálisót és konyhasót tartalmazó műtrágyákkal aszálykárnöveléssel, a visszafizethetetlen hitelek felvételére rábeszéléssel. Az ezek elleni védekezést miniszteri és ügyészi csalásokkal is akadályozzák.

Az ivartalanító Stop Só program hatására néhány nemzedékváltás után nem marad szaporodóképes férfi. Nemrég egy spermabank a spermadonornak jelentkezett 153 magyarból 150-nek a spermáját minősítette hibásnak. A hazai orvosok és természetgyógyászok és papok többsége is bűnsegédkezik ebben a Mózes II.23./20-33. és V.7./2. és 22., és Talmud, Baba kamma 93 b. lap és Taanith 10 a. lap szerinti„betelepülő migráns arányos”népcserében, amihez az élelmiszer üzlethálózatok programozottan terítik az ivartalanító, betegítő mérgezett élelmiszereket. A magyar gyerekek ételei normális sózását is akadályozzák. Az óvodások és iskolások ételeiből is hiányzik a tiszta konyhasó, és mérgező kálisóval pótolják a sós ízt. Gyógytápszernek tüntetik fel a mérgező kálisót és biokóserként is árulják.

A média folyamatosan szidja a normális mértékű konyhasó pótlást és mérgező mennyiségű kálium tartalmú ételek és italok fogyasztására biztat Nemzeti Stop Só programként. Ezek napi akármennyi víz mellé legfeljebb 5 gramm konyhasó- (2 gramm nátrium) és legalább 4,7 gramm kálium pótlást ajánlanak, miután Nobel díjas kutatók mérései kimutatták, hogy ez veserontó, szívrontó, gyengítő, butító, rákos és egyéb daganatos betegséget előidéző, nemi torzulásokat, ivartalanítást is előidéző, tehát fajirtó hatású. Vagyis tiltott vegyi fegyverrel irtják a magyarokat.

Az egészséges ember testnedveiben, pl. a vérszérumában 110 a víz : konyhasó arány, miközben 30 a nátrium : kálium arány. A gyógyhatású Ringer oldatban is. Étkezésnél a Ringer oldat szerinti víz, konyhasó és kálium pótlás védi az egészséget. Egy nap alatt 3 liter Ringer kb. 3 liter desztillált vizet és abban oldott 27 gramm konyhasót és 0,4 gramm káliumot juttat be a vérbe. A desztillált tiszta ivóvízről ehhez képest bebeszélik a magyar lakosságnak, hogy mérgező. Miközben a SALSOL és SALSOLA infúzió csak tiszta desztillált vízből és tiszta nátrium klorid konyhasóból áll, ugyancsak a Ringer szerinti arányban. (A SALSOL-tól kb. 98%-ban meggyógyulnak a rákbetegek.)

A vezetékes ivóvíz készítéséhez használt folyókba tudatosan bevezetik a hiányosan tisztított, vírusfertőzött és vegyszerekkel szennyezett háztartási szennyvizet, s a földekről is bemosódnak egészségrontó növényvédő mérgek. Településenként csak kb. 8 naponta vesznek egy-egy vízmintát, amit néhány szennyezőre ellenőriznek méréssel. Pl. a vírusszennyezést sem ellenőrzik, kivéve, ha az ivóvíz kiderült vírusfertőzöttségéből már országos botrány lett.

„A vidék családi hetilapja, Szabad Föld” szerint is, „Az aszály és a végrehajtó kézen fogva jár”, lásd 58. évfolyam, 47. szám, 2002. november 22. Az aszályhatás-stressz méréseink látványosan bizonyítják, hogy a növények a kálisó nélküliben túlélték, de a kálisóval műtrágyázott földben nem élték túl az aszályt, elveszett a védekező képességük!

Arról van szó, hogy a lebombázott Magyarországot a szüleinkkel és velünk újraépítették, s közben beindították az életrövidítő, ivartalanító kálium túladagoló és konyhasó hiányos, fajirtó élelmiszerek gyártását és terjesztését, hogy ne legyen leszármazottunk aki örökölheti munkánk eredményeit, s közben végzetesen el is adósítanak minket.

Véleményem szerint a magyarok szempontjából jó és rossz hatásokat nem elhinni, hanem mérni kell. A fentiekkel kapcsolatos egyéb konkrét hatás mérési bizonyítékokat, s az önvédelem lehetőségeit is, lásd a www.tejfalussy.com honlapomon. Kérem a Rádió és Televízió Szerkesztőségeket, nyilatkozzanak, segítenek-e a fentiek közzétételében!

Hivatkozás: A JÓ ÉS ROSSZ SÓZÁS, TISZTA ÉS NEM TISZTA IVÓVÍZ, lásd a honlapom MEHNAM rovatában: http://www.tejfalussy.com/dokumentumok/doksik/stopso-programmal-nepirto-bunbanda-elleni-onvedelem-150910FazekasSnak.pdf

Verőce, 2015. szeptember 20.

Sydo Tejfalussy András Béla Ferenc (1-420415-0215), a problémák okait kinyomozó és kárelhárítási megoldásokat előterjesztő mérnök feltaláló, 2621 Verőce, Lugosi u. 71.,

tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com, +36 20 218 1408

Iratjel: uzletszerunepcseremedialeleplezes150920

Tovább

antiterrorista

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.